"Pasidként...

... kevesebbet ér a szavam, mint másoké."

Miért, annak érzed magad? Mellettem állsz? Találkozunk eleget? Törődsz velem? Számíthatok rád? Viszonzod azt, amit teszek érted? Viszonzod, hogy idióta módon megnyílok és kedves vagyok? Értékeled, hogy létezem?

A legtöbbre igen a válasz? Szerintem sem. Akkor szerinted mim vagy nekem és mid vagyok én?

Pasimként...

értékeld, hogy létezem.

A szavak ereje.

Igen, kicsit beszélni kell arról is, hogy a kimondott szónak mekkora ereje van.

Az én meggondolatlan szavaimnak, rosszul összetekált mondataimnak, az övének, a tiédnek, mindenkiének. Sosem egyen áll a vásár, szó követ szót, sértés követ sértést, ütes követ ütést és ezek visszahívhatatlanok és sokszor nagyobbat szólnak, mint gondolnánk. 

A méregből odavetett "legszívesebben hazamennék inkább", az "ők legalább nem basztatnak", az "így basztál el mindent, a "túl sok figyelmet igényelsz", vagy a "nem tudunk beszélgetni" és társai, nyomot hagynak és minden másnak is élt adnak.

Szerelmes Budapest

Vajon a város képes lenne kifejezni azt, amit érzek? A kilátás a Szabadság hídról, a napfelkelte a Gellért-hegyen a Lánchíd oroszlánjai, vagy a Parlament látványai a Budai Várból, elmondhatja-e, hogy mennyire szeretlek?