AWS

Várólista csökkentés 2022

A 2021-es év várólista csökkenésén felbuzdulva most úgy döntöttem, hogy jövőre is meg fogok próbálkozni ezzel, szóval lássuk is az ide 12 könyvemet. Csere lehetőséget tavaly sem hagytam, most sem fogok. 

Mihail Bulgakov - A Mester és Margarita

Carlos Ruiz Zafón - Éjféli Palota

Stephen King - Álomdoktor

Daniel Keyes - Virágot Algernonnak

Orvos-Tóth Noémi  - Örökölt Sors 

Neil Gaiman - Anansi fiúk

Janet Evanovich - Hard Eight

Almási Kitti - Ki vagy te?

Jason Matthews - Vörös Veréb

 Robert Galbraith: Kakukkszó 

Dr. Craig Malkin - A nárcizmus pszichológiája

Yann Martell - Pi élete 

Mit mutatna Edevis tükre...

... ha én néznék bele? 

Mi is Edevis tükre? A Harry Potter-univerzum egyik mágikus tárgya, amiben mindenki azt látja, amire a szíve mélyén a legjobban vágyik.

Mi az, amire a legjobban vágyok? Most éppen arra, hogy megkapjam az oltást és végre egy szeletet visszakapjak a régi életemből. 

A tükör valószínűleg nem ezt mutatná mégsem, hanem egy családot, embereket akikben bízhatok, kiskutyát, saját családot, munkát, biztos pontokat. Azokat a biztos pontokat, amikor akkor is megtartanak, ha egyedül erre nem vagyok képes, azokat, amiktől teljes lenne minden és kerek. 

Igen, még remélem, hogy lehet ez ennél teljesebb. 

(A bejegyzés ötvenedik átírása után rájöttem, hogy nem is tudom igazán, mit mutatna, szóval majd jövőre visszatérek a témához.)

Závada Péter - Macskakör

Mit kaptál, csak a jellemem. 

Külcsín vagyok, semmi más. 

Azt remélted, kell legyen

a lét mögött identitás. 

 Nem számoltál a többivel, 

bár formában nincsen hiány.

Hogy vagyok, még nem tölti fel

kongó egzisztenciám. 

Szeretni puszta illemtan.

Ki üres, részed nem lehet.

Semmim sincs, de velem van

az, hogy elengedtelek.

A szorongásomról...

... meg arról, amit én annak nevezek.  

Van az a szorító érzés bennem, ami miatt minden szociáliskodás után visszajátszom a beszélgetéseket és kiemelem azt, ami negatív, hogy aztán 1,5 napig rágódjak rajta és agyaljak, hogy mi az, ami miatt a barátaim/ismerőseim gáznak tarthatnak és ami miatt úgysem hívnak majd többet.

Ez idegesítő nekem és idegesítő a többieknek, ami miatt még jobban erősödik a nyomás. 

Kiventillálom, beszélek róla és mindig azt hiszem erről is, hogy elmúlik, de persze nem, ez sem. Ez is rosszabb lesz, mert már attól is szorongok, hogy másokat terhelek. 

A szorongás szó elcsépelt ugyan, de attól még nem kevésbé komoly. 

Visszahúzódó vagyok-e? Igen. Nehezen engedek magamhoz közel embereket? Néha. Sok vagyok a barátaimnak? Úgy gondolom hogy sokszor, mert sokan léptek le, de ettől még nem szabadna lebecsülnöm azokat, akik az utóbbi két évben maradtak és nem kéne minden találkozásunk után hagynom, hogy elnyeljen a negatív. Sokat beszélek? Kurvára. Makacs vagyok? Persze.

Sokszor érzem butának/soknak/gáznak/elviselhetetlennek magam, miután beszéltem valakivel. Ez visszavezethető a romokban lévő önbizalmamra, ami a szorongásom alapja is. Sokat változtam ugyan, de ezek az érzések erősebbek, mint valaha. 

Annyian épültek le mellőlem az elmúlt évben, hogy sajnos még nem tudom, hogyan engedjem el a gondolatot, hogy folytatódik a sor. 

Nem tudom, semmit nem tudok. 

Első látásra - Christopher Marlow

Nem vagy ura, hogy gyűlölj vagy szeress,

mert vágyad vize hajt, s az végzetes.

Ha két futó feszeng verseny előtt,

te választasz már vesztest vagy nyerőt.

S ha két egyforma aranyrúd világít,

úgy érzed, az egyik szebben világlik.

Szemünkön át hatol belénk a villám:

a vágy, hiába töprengünk a titkán.

A habozás csak a szerelem árnya;

ki szeretett valaha, s nem első látásra?

Álmomban...

 ... tudtam, hogy milyen egy tökéletes kapcsolat. Tudtam, milyen bízni. Tudtam milyen igazán szeretve és értékelve lenni. Tudtam milyen, amikor velem akar ébredni és élni, akit szeretek. Tudtam milyen úgy ébredni, hogy boldog vagyok és biztonságban érzem magam. Tudtam milyen az, amikor a szex nem az elvárásokról, hanem az odaadásról szól. 

Telhetetlen lennék, mert ezek az érzések azok, amikre ébren is vágynék? Nem, nem vagyok, csak nem attól vártam, akinek elég vagyok tökéletlenül is, mert tudja, hogy együtt képesek vagyunk ezt megteremteni.

Várólista csökkentés 2021

Az igazat megvallva évek óta nem próbáltam meg a várólista csökkentést, mert 2016-ban és 2015-ben is csúfosan elbuktam, 2017-ben pedig nem a hivataloson kívül csináltam végig, mert egy könyvvel kapcsolatban későn esett le, hogy nem stimmel. . Nem vagyok benne egészen biztos, de eddig talán egyszer sikerült teljesítenem, akkor is csak nyafogva. Úgy emlékszem, hogy ez az első évben volt, amikor megpróbáltam, tehát 2014-ben. 

Na, akkor hajrá!

Szerb Antal - Utas és Holdvilág

Thomas Harris -  Hannibál ébredése

Cassandra Clare - Az angyal 

Kurt Vonnegut - Macskabölcső

Robert Merle - Malevil 

Stephen King - Joyland

Rupi Kaur - Milk and Honey

Dennis Lehane - Viharsziget

Carlos Ruiz Zafón - A szél árnyéka

Margaret Atwood - A vak bérgyilkos

Milan Kundera - A lét elviselhetetlen könnyűsége

M.J. Arlidge - Halálos látomás

Bizalom.

Időnként elgondolkozom rajta, mit is jelent bízni valakiben. Azt jelenti, hogy vakon elhiszünk mindent az első perctől vagy azt, hogy képesek vagyunk nyitni felé és elkezdeni felépíteni azt, hogy mindenben megbízzunk benne. Nem mindegy és nem mindenkinek jelenti ugyanazt. 

Nem biztos, hogy minden démonommal meg tudtam birkózni a múltamból, ha képtelen vagyok azonnal bízni. Sőt... biztosan nem. Nehéz kiérdemelni, hogy bízzak rendesen és nagyon könnyű eljátszani a már megszerzettet. Lehet, hogy nem vagyok könnyű eset, de nem hiszem, hogy lehetetlent várok azzal, ha őszinteséget és nyíltságot kérek. De... talán mégis. 

Vajon sokat kérek és bennem van a hiba, ha a nem haladás, be nem mutatás, otthonból kizárás, sajnos nem változtat. 

Valami eltört az elmúlt pár hónapban. Megroppant a másik "én is valami komolyra vágyok végre" mondatába vettett bizalom, ami miatt 1 év magány után beengedtem őt az életembe. Eltört, mert semmi nem változott azokban a dolgokban, amik nekem fontosak. Talán még vissza is léptünk és nem biztos, hogy hiszek még abban. hogy ez egyszer megváltozik. Ahhoz neki is lépnie kéne és az nem biztos, hogy jó reakció erre, hogy 'majd lépek, ha nem veszeksztünk", amikor a feszültséget éppen az generálja, hogy nem változik semmi. 

Bizonytalanná és bizalmatlanná váltam, miközben a másiknak csak a szex a fontos. Csak az vagy annak hiánya? Hol vagyok ebben én? Úgy tűnik, hogy ez mindegy is. 

Vajon van még visszaút, ha a karácsonyt sem velem tölti? Vajon van még visszaút, ha abból sem jut nekem semmi, mert ennyire sehol nem vagyok? Vajon nem tettem bele elég energiát?

Abban biztos vagyok, hogy szeretem, abban viszont nem, hogy ha nem viszonozza, ha nem változik, akkor merre tovább. 

Mert ezt...muszáj hallani.

Átlagos.

Ha indulnék slamen...

... akkor ezt mondanám el. De nem indulok, szóval leírom.

Hogy mondjam el, hogy szeretlek bakker, ha ezt a sort Varró Dani már elhasználta?
Hogy mondjam el, hogy szeretlek bakker, ha nekem szegényes az eszköztáram?
Hogy mondjam el, hogy szeretlek, ha összeütköznek a szavak?
Hogy mondjam el, hogy szeretlek, ha rád nézek és nincsen szó?
Hogy mondjam el, hogy szeretlek, ha a van szó, de sebezhetővé tesz?
Meg... Miért mondanék bármit, ha írni könnyebb?
Miért mondanék bármit, ha nem érdekel?
Miért mondanék bármit, ha védtelenné tesz?
Miért fontos, hogy mondjam el, hogy szeretlek, ha már tudod?
Miért mondom el mégis? Mert védtelenebb már nem lehetek.

Ha indulnék slamen, ez túl rövid lenne. De nem indulok, szóval nem érdekes.

Szerelmes Budapest

Vajon a város képes lenne kifejezni azt, amit érzek? A kilátás a Szabadság hídról, a napfelkelte a Gellért-hegyen a Lánchíd oroszlánjai, vagy a Parlament látványai a Budai Várból, elmondhatja-e, hogy mennyire szeretlek?

Várólista csökkentés 2019

Az igazat megvallva évek óta nem próbáltam meg a várólista csökkentést, mert 2016-ban és 2015-ben is csúfosan elbuktam. Nem vagyok benne gészen biztos, de eddig talán egyszer sikerült teljesítenem, akkor is csak nyafogva. Úgy emlékszem, hogy ez az első évben volt, amikor megpróbáltam, tehát 2014-ben. 

Mindig ugyanaz volt a probléma egyébként. Az, hogy minden mást szerettem volna olvasni, csak a lista elemeit nem. Olyasmi lehet ez, mint amikor valamire azt mondják, hogy kötelező olvasmány és már csak azért sem azzal szeretnék foglalkozni. 

Idén egész sokat olvastam és nagyjából azokat, amiket év elején elterveztem, szóval 2019-ben nekifutok újra, hátha idén sikeres lesz a vállalkozás. Alap listácal készültem csak, később kiderül, hogy ez mennyire volt szerencsés döntés részemről. Íme: 

• Christopher McDougall: Futni születtünk
• Rick Riordan: Hádész Háza
• Jo Nesbo: Fehér Éjszaka
• Kurt Vonnegut: Macskabölcső
• Neil Gaiman: Anansi Boys
• Neil Gaiman · Michael Reaves · Mallory Reaves: Ezüst ​Álom
• Gerald Durrell: Madarak, vadak, rokonok
• M. J. Arlidge: Hazudsz, hazudsz 
• Agatha Christie:  Öt Kismalac
• Karin Slaughter: Genesis
• Liane Moriarty: Big Little Lies 
• Max Gladstone: Nagyrészt halott

Hivatalosan nem indulok, mert elsőre (és másodszor) nem volt helyes a listám, mert benéztem két címet és a jelzést későn láttam meg, de azért vezetni fogom, hogy most sikerül-e vagy sem.

Edina és a CC

Úgy fest, hogy lassan elhagyom a call centert egy időre, így azt hiszem időszerű, hogy írjak az ezzel kapcsolatos érzéseimről pár sort. Ha sztorikat mesélnék, akkor napokig tudnám írni. Ez rövidebb lesz. 

Egy biztosítónál CCzek és nem szeretem. Aki azt mondja erre a kombinációra, hogy szereti, az valószínűleg hazudik, vagy csak simán annál is jobban bírja, mint én majdnem 2 év után (októberben lenne 2 éve).

Miért vagyok akkor itt? Mert szeretem a munkatársaimat és szeretem a a céget és amikor épp nem vagyok mocskosul fáradt és úgy alapból elkeseredett, akkor felállok a munkaidő végén és szépen el tudom már engedni a stresszt.

Miért szeretnék elmenni? Mert fárasztó és stresszes. Most valószínűleg azt gondoljátok, hogy egész nap ülni és beszélni nem lehet fárasztó, de iszonyat megterhelő odafigyelni arra, hogy helyes tájékoztatást adj, lassan és érthetően beszélj, mindamellett pedig ne veszítsd el a türelmed, vagy legalább ne hallják.

Most van lehetőségem a váltásra, 1,5 hete a kockázatelbírálásunkat boldogítom.  Remélem, hogy sikeres kör lesz és maradhatok is. 

Újabb Fodor Ákos

Újabb haiku, ami lefesti  ama épp nem kifejezetten fényes hangulatom. nem élem ezt a hetet, nem élem ezt a hónapot és ezt az évet, ráadásul tökéletesen bennem a hiba, ezzel nehéz küzdeni.

HAIKU-RONDÓ 

az én poklomban

számolnak és mértékkel

szeretnek; órát

lesve időznek; folyton

véleményük van;

csak idő van, semmi tér.

Azt mondják: PERSZE.

Csak idő van, semmi tér;

mindenki siet,

nyilatkozik, birtokol,

temet, nemz és szül

–semmi nincs, csak történik

az én poklomban

Fodor Ákos

Most is találtam egy tökéletesen ideillőt a legkedvencebb magyar költőmtől. Fodor Ákos örök kedvencem, akit Vavyan Fable könyvei ismertettek meg velem. Mindig hálás leszek érte, ez a vers pedig mostanra tökéletes. Sokkal szebben mondja el, hogy "bocsássatok meg, ilyen vagyok", mint én valaha. 

Fodor Ákos: Ajánlás

Csendes vagyok, 

törvényszerű, ám kiszámíthatatlan,

mint némelyik jobb költemény. 

- Bocsásd meg, életemnek Bármely Olvasója,

ha nem tetszem, nem értesz, nem szeretsz.

Ady Endre: A fehér csönd

Ady verseivel elég fura a kapcsolatom, mert a költővel nem szimpatizálok, mégis van pár kedvencem tőle, amik időről-időre előkerülnek. 

A fehér csönd

Karollak, vonlak s mégsem érlek el,

Itt a fehér csönd, a fehér lepel.

Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán,

Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk,

Állunk és várunk, csüggedt a kezünk 

A csókok és könnyek alkonyatán.

Sikoltva, marva bukjék rám fejed

S én tépem durván bársony-testedet.

Nagyon is síma, illatos hajad,

Zilálva, tépve verje arcomat.

Fehér nyakad most nagyon is fehér,

Vas-ujjaim közt fesse kékre vér.

Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed:

Megállt az élet, nincsen több sora,

Nincs kínja, csókja, könnye, mámora,

Jaj, mindjárt minden, minden elveszett.

Fehér ördög-lepel hullott miránk,

Fehér és csöndes lesz már a világ,

Átkozlak, téplek, marlak szilajon,

Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom.

Megöl a csend, ez a fehér lepel:

Űzz el magadtól, vagy én űzlek el.

Rainer Maria Rilke - A párduc

Nagyon ritkán olvasok verseket, amit egy picit talán hiányosságnak érzek, de időnként azért előfordul, hogy régi nagy kedvenceket túrok elő és találok olyat, ami újra megfog. 

Az legnagyobb kedvencem ez a vers 16 éves korom óta, de csakis Szabó Lőrinc fordításában. Gyönyörű.  A kedvencemet ki is emeltem belőle. 

 A PÁRDUC 

 Szeme a rácsok futásába veszve

úgy kimerűlt,  hogy már semmit se lát. 

Ugy érzi, mintha rács ezernyi lenne

s ezer rács mögött nem lenne világ. 

 Puha lépte acéllá tömörűl

s a legparányibb körbe fogva jár:

az erő tánca ez egy pont körűl,

melyben egy ájúlt, nagy akarat áll. 

Csak néha fut fel a pupilla néma 

függönye. Ekkor egy kép beszökik,

átvillan a feszült tagokon és a

szívbe ér - és ott megszünik. 

Szonett.

A napokban szóba kerültek  a versek egy DTK - Elviszlek magammal kapcsán és eszembe jutott, hogy 16 vagy 17 évesen írtam egy szonettet az emelt irodalom órámra. Akkoriban írtam novellákat, verseket és állandóan firkáltam.  Emlékeztem, hogy ezt kiemelte a tanárnő és nagyon tetszett neki, de arra igazából nem, hogy ennyire brutálisan komor. 

Angyali Bánat 

 Sötét angyalok fenn az égben 

Kik könnyes szemmel néztek le ránk 

Hisz ti is sírtok ha valami bánt 

 Ti mit tennétek ha átélnétek 

Mi egyszer már fájt 

Ha eltűnik egy ábránd 

S nem marad más csak fájó emlékek 

Ez a seb talán egyszer beforr

S míg nem tépi fel senki

Körötte csend honol

Talán csak az angyalok nyújthatnak gyógyírt neki 

Ha a világ szürke és komor 

Kell valami ami szebbé teszi.