Időnként elgondolkozom rajta, mit is jelent bízni valakiben. Azt jelenti, hogy vakon elhiszünk mindent az első perctől vagy azt, hogy képesek vagyunk nyitni felé és elkezdeni felépíteni azt, hogy mindenben megbízzunk benne. Nem mindegy és nem mindenkinek jelenti ugyanazt.
Nem biztos, hogy minden démonommal meg tudtam birkózni a múltamból, ha képtelen vagyok azonnal bízni. Sőt... biztosan nem. Nehéz kiérdemelni, hogy bízzak rendesen és nagyon könnyű eljátszani a már megszerzettet. Lehet, hogy nem vagyok könnyű eset, de nem hiszem, hogy lehetetlent várok azzal, ha őszinteséget és nyíltságot kérek. De... talán mégis.
Vajon sokat kérek és bennem van a hiba, ha a nem haladás, be nem mutatás, otthonból kizárás, sajnos nem változtat.
Valami eltört az elmúlt pár hónapban. Megroppant a másik "én is valami komolyra vágyok végre" mondatába vettett bizalom, ami miatt 1 év magány után beengedtem őt az életembe. Eltört, mert semmi nem változott azokban a dolgokban, amik nekem fontosak. Talán még vissza is léptünk és nem biztos, hogy hiszek még abban. hogy ez egyszer megváltozik. Ahhoz neki is lépnie kéne és az nem biztos, hogy jó reakció erre, hogy 'majd lépek, ha nem veszeksztünk", amikor a feszültséget éppen az generálja, hogy nem változik semmi.
Bizonytalanná és bizalmatlanná váltam, miközben a másiknak csak a szex a fontos. Csak az vagy annak hiánya? Hol vagyok ebben én? Úgy tűnik, hogy ez mindegy is.
Vajon van még visszaút, ha a karácsonyt sem velem tölti? Vajon van még visszaút, ha abból sem jut nekem semmi, mert ennyire sehol nem vagyok? Vajon nem tettem bele elég energiát?
Abban biztos vagyok, hogy szeretem, abban viszont nem, hogy ha nem viszonozza, ha nem változik, akkor merre tovább.
