A szorongásomról...

... meg arról, amit én annak nevezek.  

Van az a szorító érzés bennem, ami miatt minden szociáliskodás után visszajátszom a beszélgetéseket és kiemelem azt, ami negatív, hogy aztán 1,5 napig rágódjak rajta és agyaljak, hogy mi az, ami miatt a barátaim/ismerőseim gáznak tarthatnak és ami miatt úgysem hívnak majd többet.

Ez idegesítő nekem és idegesítő a többieknek, ami miatt még jobban erősödik a nyomás. 

Kiventillálom, beszélek róla és mindig azt hiszem erről is, hogy elmúlik, de persze nem, ez sem. Ez is rosszabb lesz, mert már attól is szorongok, hogy másokat terhelek. 

A szorongás szó elcsépelt ugyan, de attól még nem kevésbé komoly. 

Visszahúzódó vagyok-e? Igen. Nehezen engedek magamhoz közel embereket? Néha. Sok vagyok a barátaimnak? Úgy gondolom hogy sokszor, mert sokan léptek le, de ettől még nem szabadna lebecsülnöm azokat, akik az utóbbi két évben maradtak és nem kéne minden találkozásunk után hagynom, hogy elnyeljen a negatív. Sokat beszélek? Kurvára. Makacs vagyok? Persze.

Sokszor érzem butának/soknak/gáznak/elviselhetetlennek magam, miután beszéltem valakivel. Ez visszavezethető a romokban lévő önbizalmamra, ami a szorongásom alapja is. Sokat változtam ugyan, de ezek az érzések erősebbek, mint valaha. 

Annyian épültek le mellőlem az elmúlt évben, hogy sajnos még nem tudom, hogyan engedjem el a gondolatot, hogy folytatódik a sor. 

Nem tudom, semmit nem tudok. 

Első látásra - Christopher Marlow

Nem vagy ura, hogy gyűlölj vagy szeress,

mert vágyad vize hajt, s az végzetes.

Ha két futó feszeng verseny előtt,

te választasz már vesztest vagy nyerőt.

S ha két egyforma aranyrúd világít,

úgy érzed, az egyik szebben világlik.

Szemünkön át hatol belénk a villám:

a vágy, hiába töprengünk a titkán.

A habozás csak a szerelem árnya;

ki szeretett valaha, s nem első látásra?

Álmomban...

 ... tudtam, hogy milyen egy tökéletes kapcsolat. Tudtam, milyen bízni. Tudtam milyen igazán szeretve és értékelve lenni. Tudtam milyen, amikor velem akar ébredni és élni, akit szeretek. Tudtam milyen úgy ébredni, hogy boldog vagyok és biztonságban érzem magam. Tudtam milyen az, amikor a szex nem az elvárásokról, hanem az odaadásról szól. 

Telhetetlen lennék, mert ezek az érzések azok, amikre ébren is vágynék? Nem, nem vagyok, csak nem attól vártam, akinek elég vagyok tökéletlenül is, mert tudja, hogy együtt képesek vagyunk ezt megteremteni.

Várólista csökkentés 2021

Az igazat megvallva évek óta nem próbáltam meg a várólista csökkentést, mert 2016-ban és 2015-ben is csúfosan elbuktam, 2017-ben pedig nem a hivataloson kívül csináltam végig, mert egy könyvvel kapcsolatban későn esett le, hogy nem stimmel. . Nem vagyok benne egészen biztos, de eddig talán egyszer sikerült teljesítenem, akkor is csak nyafogva. Úgy emlékszem, hogy ez az első évben volt, amikor megpróbáltam, tehát 2014-ben. 

Na, akkor hajrá!

Szerb Antal - Utas és Holdvilág

Thomas Harris -  Hannibál ébredése

Cassandra Clare - Az angyal 

Kurt Vonnegut - Macskabölcső

Robert Merle - Malevil 

Stephen King - Joyland

Rupi Kaur - Milk and Honey

Dennis Lehane - Viharsziget

Carlos Ruiz Zafón - A szél árnyéka

Margaret Atwood - A vak bérgyilkos

Milan Kundera - A lét elviselhetetlen könnyűsége

M.J. Arlidge - Halálos látomás

Bizalom.

Időnként elgondolkozom rajta, mit is jelent bízni valakiben. Azt jelenti, hogy vakon elhiszünk mindent az első perctől vagy azt, hogy képesek vagyunk nyitni felé és elkezdeni felépíteni azt, hogy mindenben megbízzunk benne. Nem mindegy és nem mindenkinek jelenti ugyanazt. 

Nem biztos, hogy minden démonommal meg tudtam birkózni a múltamból, ha képtelen vagyok azonnal bízni. Sőt... biztosan nem. Nehéz kiérdemelni, hogy bízzak rendesen és nagyon könnyű eljátszani a már megszerzettet. Lehet, hogy nem vagyok könnyű eset, de nem hiszem, hogy lehetetlent várok azzal, ha őszinteséget és nyíltságot kérek. De... talán mégis. 

Vajon sokat kérek és bennem van a hiba, ha a nem haladás, be nem mutatás, otthonból kizárás, sajnos nem változtat. 

Valami eltört az elmúlt pár hónapban. Megroppant a másik "én is valami komolyra vágyok végre" mondatába vettett bizalom, ami miatt 1 év magány után beengedtem őt az életembe. Eltört, mert semmi nem változott azokban a dolgokban, amik nekem fontosak. Talán még vissza is léptünk és nem biztos, hogy hiszek még abban. hogy ez egyszer megváltozik. Ahhoz neki is lépnie kéne és az nem biztos, hogy jó reakció erre, hogy 'majd lépek, ha nem veszeksztünk", amikor a feszültséget éppen az generálja, hogy nem változik semmi. 

Bizonytalanná és bizalmatlanná váltam, miközben a másiknak csak a szex a fontos. Csak az vagy annak hiánya? Hol vagyok ebben én? Úgy tűnik, hogy ez mindegy is. 

Vajon van még visszaút, ha a karácsonyt sem velem tölti? Vajon van még visszaút, ha abból sem jut nekem semmi, mert ennyire sehol nem vagyok? Vajon nem tettem bele elég energiát?

Abban biztos vagyok, hogy szeretem, abban viszont nem, hogy ha nem viszonozza, ha nem változik, akkor merre tovább. 

Mert ezt...muszáj hallani.

Átlagos.