Várólista csökkentés 2019

Az igazat megvallva évek óta nem próbáltam meg a várólista csökkentést, mert 2016-ban és 2015-ben is csúfosan elbuktam. Nem vagyok benne gészen biztos, de eddig talán egyszer sikerült teljesítenem, akkor is csak nyafogva. Úgy emlékszem, hogy ez az első évben volt, amikor megpróbáltam, tehát 2014-ben. 

Mindig ugyanaz volt a probléma egyébként. Az, hogy minden mást szerettem volna olvasni, csak a lista elemeit nem. Olyasmi lehet ez, mint amikor valamire azt mondják, hogy kötelező olvasmány és már csak azért sem azzal szeretnék foglalkozni. 

Idén egész sokat olvastam és nagyjából azokat, amiket év elején elterveztem, szóval 2019-ben nekifutok újra, hátha idén sikeres lesz a vállalkozás. Alap listácal készültem csak, később kiderül, hogy ez mennyire volt szerencsés döntés részemről. Íme: 

• Christopher McDougall: Futni születtünk
• Rick Riordan: Hádész Háza
• Jo Nesbo: Fehér Éjszaka
• Kurt Vonnegut: Macskabölcső
• Neil Gaiman: Anansi Boys
• Neil Gaiman · Michael Reaves · Mallory Reaves: Ezüst ​Álom
• Gerald Durrell: Madarak, vadak, rokonok
• M. J. Arlidge: Hazudsz, hazudsz 
• Agatha Christie:  Öt Kismalac
• Karin Slaughter: Genesis
• Liane Moriarty: Big Little Lies 
• Max Gladstone: Nagyrészt halott

Hivatalosan nem indulok, mert elsőre (és másodszor) nem volt helyes a listám, mert benéztem két címet és a jelzést későn láttam meg, de azért vezetni fogom, hogy most sikerül-e vagy sem.

Edina és a CC

Úgy fest, hogy lassan elhagyom a call centert egy időre, így azt hiszem időszerű, hogy írjak az ezzel kapcsolatos érzéseimről pár sort. Ha sztorikat mesélnék, akkor napokig tudnám írni. Ez rövidebb lesz. 

Egy biztosítónál CCzek és nem szeretem. Aki azt mondja erre a kombinációra, hogy szereti, az valószínűleg hazudik, vagy csak simán annál is jobban bírja, mint én majdnem 2 év után (októberben lenne 2 éve).

Miért vagyok akkor itt? Mert szeretem a munkatársaimat és szeretem a a céget és amikor épp nem vagyok mocskosul fáradt és úgy alapból elkeseredett, akkor felállok a munkaidő végén és szépen el tudom már engedni a stresszt.

Miért szeretnék elmenni? Mert fárasztó és stresszes. Most valószínűleg azt gondoljátok, hogy egész nap ülni és beszélni nem lehet fárasztó, de iszonyat megterhelő odafigyelni arra, hogy helyes tájékoztatást adj, lassan és érthetően beszélj, mindamellett pedig ne veszítsd el a türelmed, vagy legalább ne hallják.

Most van lehetőségem a váltásra, 1,5 hete a kockázatelbírálásunkat boldogítom.  Remélem, hogy sikeres kör lesz és maradhatok is. 

Újabb Fodor Ákos

Újabb haiku, ami lefesti  ama épp nem kifejezetten fényes hangulatom. nem élem ezt a hetet, nem élem ezt a hónapot és ezt az évet, ráadásul tökéletesen bennem a hiba, ezzel nehéz küzdeni.

HAIKU-RONDÓ 

az én poklomban

számolnak és mértékkel

szeretnek; órát

lesve időznek; folyton

véleményük van;

csak idő van, semmi tér.

Azt mondják: PERSZE.

Csak idő van, semmi tér;

mindenki siet,

nyilatkozik, birtokol,

temet, nemz és szül

–semmi nincs, csak történik

az én poklomban

Fodor Ákos

Most is találtam egy tökéletesen ideillőt a legkedvencebb magyar költőmtől. Fodor Ákos örök kedvencem, akit Vavyan Fable könyvei ismertettek meg velem. Mindig hálás leszek érte, ez a vers pedig mostanra tökéletes. Sokkal szebben mondja el, hogy "bocsássatok meg, ilyen vagyok", mint én valaha. 

Fodor Ákos: Ajánlás

Csendes vagyok, 

törvényszerű, ám kiszámíthatatlan,

mint némelyik jobb költemény. 

- Bocsásd meg, életemnek Bármely Olvasója,

ha nem tetszem, nem értesz, nem szeretsz.

Ady Endre: A fehér csönd

Ady verseivel elég fura a kapcsolatom, mert a költővel nem szimpatizálok, mégis van pár kedvencem tőle, amik időről-időre előkerülnek. 

A fehér csönd

Karollak, vonlak s mégsem érlek el,

Itt a fehér csönd, a fehér lepel.

Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán,

Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk,

Állunk és várunk, csüggedt a kezünk 

A csókok és könnyek alkonyatán.

Sikoltva, marva bukjék rám fejed

S én tépem durván bársony-testedet.

Nagyon is síma, illatos hajad,

Zilálva, tépve verje arcomat.

Fehér nyakad most nagyon is fehér,

Vas-ujjaim közt fesse kékre vér.

Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed:

Megállt az élet, nincsen több sora,

Nincs kínja, csókja, könnye, mámora,

Jaj, mindjárt minden, minden elveszett.

Fehér ördög-lepel hullott miránk,

Fehér és csöndes lesz már a világ,

Átkozlak, téplek, marlak szilajon,

Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom.

Megöl a csend, ez a fehér lepel:

Űzz el magadtól, vagy én űzlek el.

Rainer Maria Rilke - A párduc

Nagyon ritkán olvasok verseket, amit egy picit talán hiányosságnak érzek, de időnként azért előfordul, hogy régi nagy kedvenceket túrok elő és találok olyat, ami újra megfog. 

Az legnagyobb kedvencem ez a vers 16 éves korom óta, de csakis Szabó Lőrinc fordításában. Gyönyörű.  A kedvencemet ki is emeltem belőle. 

 A PÁRDUC 

 Szeme a rácsok futásába veszve

úgy kimerűlt,  hogy már semmit se lát. 

Ugy érzi, mintha rács ezernyi lenne

s ezer rács mögött nem lenne világ. 

 Puha lépte acéllá tömörűl

s a legparányibb körbe fogva jár:

az erő tánca ez egy pont körűl,

melyben egy ájúlt, nagy akarat áll. 

Csak néha fut fel a pupilla néma 

függönye. Ekkor egy kép beszökik,

átvillan a feszült tagokon és a

szívbe ér - és ott megszünik. 

Szonett.

A napokban szóba kerültek  a versek egy DTK - Elviszlek magammal kapcsán és eszembe jutott, hogy 16 vagy 17 évesen írtam egy szonettet az emelt irodalom órámra. Akkoriban írtam novellákat, verseket és állandóan firkáltam.  Emlékeztem, hogy ezt kiemelte a tanárnő és nagyon tetszett neki, de arra igazából nem, hogy ennyire brutálisan komor. 

Angyali Bánat 

 Sötét angyalok fenn az égben 

Kik könnyes szemmel néztek le ránk 

Hisz ti is sírtok ha valami bánt 

 Ti mit tennétek ha átélnétek 

Mi egyszer már fájt 

Ha eltűnik egy ábránd 

S nem marad más csak fájó emlékek 

Ez a seb talán egyszer beforr

S míg nem tépi fel senki

Körötte csend honol

Talán csak az angyalok nyújthatnak gyógyírt neki 

Ha a világ szürke és komor 

Kell valami ami szebbé teszi.