2019. szeptember 2., hétfő
Szerelmes Budapest
Vajon a város képes lenne kifejezni azt, amit érzek? A kilátás a Szabadság hídról, a napfelkelte a Gellért-hegyen a Lánchíd oroszlánjai, vagy a Parlament látványai a Budai Várból, elmondhatja-e, hogy mennyire szeretlek?
2018. december 19., szerda
Várólista csökkentés 2019
Az igazat megvallva évek óta nem próbáltam meg a várólista csökkentést, mert 2016-ban és 2015-ben is csúfosan elbuktam. Nem vagyok benne gészen biztos, de eddig talán egyszer sikerült teljesítenem, akkor is csak nyafogva. Úgy emlékszem, hogy ez az első évben volt, amikor megpróbáltam, tehát 2014-ben.
Mindig ugyanaz volt a probléma egyébként. Az, hogy minden mást szerettem volna olvasni, csak a lista elemeit nem. Olyasmi lehet ez, mint amikor valamire azt mondják, hogy kötelező olvasmány és már csak azért sem azzal szeretnék foglalkozni.
Idén egész sokat olvastam és nagyjából azokat, amiket év elején elterveztem, szóval 2019-ben nekifutok újra, hátha idén sikeres lesz a vállalkozás. Alap listácal készültem csak, később kiderül, hogy ez mennyire volt szerencsés döntés részemről. Íme:
Christopher McDougall: Futni születtünk- Rick Riordan: Hádész Háza
Jo Nesbo: Fehér Éjszaka- Kurt Vonnegut: Macskabölcső
- Neil Gaiman: Anansi Boys
Neil Gaiman · Michael Reaves · Mallory Reaves: Ezüst ÁlomGerald Durrell: Madarak, vadak, rokonokM. J. Arlidge: Hazudsz, hazudszAgatha Christie: Öt Kismalac- Karin Slaughter: Genesis
Liane Moriarty: Big Little LiesMax Gladstone: Nagyrészt halott
2018. szeptember 26., szerda
Edina és a CC
Úgy fest, hogy lassan elhagyom a call centert egy időre, így azt hiszem időszerű, hogy írjak az ezzel kapcsolatos érzéseimről pár sort. Ha sztorikat mesélnék, akkor napokig tudnám írni. Ez rövidebb lesz.
Egy biztosítónál CCzek és nem szeretem. Aki azt mondja erre a kombinációra, hogy szereti, az valószínűleg hazudik, vagy csak simán annál is jobban bírja, mint én majdnem 2 év után (októberben lenne 2 éve).
Miért vagyok akkor itt? Mert szeretem a munkatársaimat és szeretem a a céget és amikor épp nem vagyok mocskosul fáradt és úgy alapból elkeseredett, akkor felállok a munkaidő végén és szépen el tudom már engedni a stresszt.
Miért szeretnék elmenni? Mert fárasztó és stresszes. Most valószínűleg azt gondoljátok, hogy egész nap ülni és beszélni nem lehet fárasztó, de iszonyat megterhelő odafigyelni arra, hogy helyes tájékoztatást adj, lassan és érthetően beszélj, mindamellett pedig ne veszítsd el a türelmed, vagy legalább ne hallják.
Most van lehetőségem a váltásra, 1,5 hete a kockázatelbírálásunkat boldogítom. Remélem, hogy sikeres kör lesz és maradhatok is.
Miért vagyok akkor itt? Mert szeretem a munkatársaimat és szeretem a a céget és amikor épp nem vagyok mocskosul fáradt és úgy alapból elkeseredett, akkor felállok a munkaidő végén és szépen el tudom már engedni a stresszt.
Miért szeretnék elmenni? Mert fárasztó és stresszes. Most valószínűleg azt gondoljátok, hogy egész nap ülni és beszélni nem lehet fárasztó, de iszonyat megterhelő odafigyelni arra, hogy helyes tájékoztatást adj, lassan és érthetően beszélj, mindamellett pedig ne veszítsd el a türelmed, vagy legalább ne hallják.
Most van lehetőségem a váltásra, 1,5 hete a kockázatelbírálásunkat boldogítom. Remélem, hogy sikeres kör lesz és maradhatok is.
2018. augusztus 13., hétfő
Újabb Fodor Ákos
Újabb haiku, ami lefesti ama épp nem kifejezetten fényes hangulatom. nem élem ezt a hetet, nem élem ezt a hónapot és ezt az évet, ráadásul tökéletesen bennem a hiba, ezzel nehéz küzdeni.
HAIKU-RONDÓ
az én poklomban
számolnak és mértékkel
szeretnek; órát
lesve időznek; folyton
véleményük van;
csak idő van, semmi tér.
Azt mondják: PERSZE.
Csak idő van, semmi tér;
mindenki siet,
nyilatkozik, birtokol,
temet, nemz és szül
–semmi nincs, csak történik
az én poklomban
2018. augusztus 9., csütörtök
Fodor Ákos
Most is találtam egy tökéletesen ideillőt a legkedvencebb magyar költőmtől. Fodor Ákos örök kedvencem, akit Vavyan Fable könyvei ismertettek meg velem. Mindig hálás leszek érte, ez a vers pedig mostanra tökéletes. Sokkal szebben mondja el, hogy "bocsássatok meg, ilyen vagyok", mint én valaha.
Fodor Ákos: Ajánlás
Csendes vagyok,
törvényszerű, ám kiszámíthatatlan,
mint némelyik jobb költemény.
- Bocsásd meg, életemnek Bármely Olvasója,
ha nem tetszem, nem értesz, nem szeretsz.
2018. július 24., kedd
Ady Endre: A fehér csönd
Ady verseivel elég fura a kapcsolatom, mert a költővel nem szimpatizálok, mégis van pár kedvencem tőle, amik időről-időre előkerülnek.
A fehér csönd
Karollak, vonlak s mégsem érlek el,
Itt a fehér csönd, a fehér lepel.
Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán,
Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk,
Állunk és várunk, csüggedt a kezünk
A csókok és könnyek alkonyatán.
Sikoltva, marva bukjék rám fejed
S én tépem durván bársony-testedet.
Nagyon is síma, illatos hajad,
Zilálva, tépve verje arcomat.
Fehér nyakad most nagyon is fehér,
Vas-ujjaim közt fesse kékre vér.
Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed:
Megállt az élet, nincsen több sora,
Nincs kínja, csókja, könnye, mámora,
Jaj, mindjárt minden, minden elveszett.
Fehér ördög-lepel hullott miránk,
Fehér és csöndes lesz már a világ,
Átkozlak, téplek, marlak szilajon,
Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom.
Megöl a csend, ez a fehér lepel:
Űzz el magadtól, vagy én űzlek el.
2018. július 19., csütörtök
Rainer Maria Rilke - A párduc
Nagyon ritkán olvasok verseket, amit egy picit talán hiányosságnak érzek, de időnként azért előfordul, hogy régi nagy kedvenceket túrok elő és találok olyat, ami újra megfog.
Az legnagyobb kedvencem ez a vers 16 éves korom óta, de csakis Szabó Lőrinc fordításában. Gyönyörű. A kedvencemet ki is emeltem belőle.
A PÁRDUC
Szeme a rácsok futásába veszve
úgy kimerűlt, hogy már semmit se lát.
Ugy érzi, mintha rács ezernyi lenne
s ezer rács mögött nem lenne világ.
Puha lépte acéllá tömörűl
s a legparányibb körbe fogva jár:
az erő tánca ez egy pont körűl,
melyben egy ájúlt, nagy akarat áll.
Csak néha fut fel a pupilla néma
függönye. Ekkor egy kép beszökik,
átvillan a feszült tagokon és a
szívbe ér - és ott megszünik.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
-
A 2021-es év várólista csökkenésén felbuzdulva most úgy döntöttem, hogy jövőre is meg fogok próbálkozni ezzel , szóval lássuk is az ide 12 k...
-
Az igazat megvallva évek óta nem próbáltam meg a várólista csökkentést, mert 2016-ban és 2015-ben is csúfosan elbuktam. Nem vagyok benne gé...
