Edina és a könyvek.

A bejegyzés egy beszélgetés margójára született, amin azóta sokat agyaltam, mert borzasztóan érdekes kérdést feszeget. Egészen pontosan azt, hogyan viszonyulok / viszonyulunk a könyvekhez, amiket olvasunk. 

Vannak időszakok, amikor több könyvet olvasok párhuzamosan. Egyet a villamoson, egyet Dömsödön, egyet Budapesten, egy a Kindlen pörög. Ez az állapot egészen addig tart, amíg be nem kattan valami és az egyik magába nem szippant teljesen. Legyen az jó vagy rossz, teljesen elmerülök benne. Lehet, hogy ez rossz, mert földhöz vágnak és felemelnek hangulatoktól függően, de mindig ilyen voltam. Elkap valami és magával sodor. 

Kívántam-e azt valaha, hogy ne ilyen legyek? Igen. Amikor az auschwitzi tetoválót olvastam. Az a könyv berántott és akkor sem engedett el, amikor letettem. Egészen addig így volt ez, míg kölcsön nem adtam. Tanulópénznek jó volt, a témával továbbra is vigyázni fogok. 

Mikor örülök annak, hogy ilyen vagyok? Amikor ki szeretnék kapcsolni és ehhez elég, ha belemerülök egy történetbe. Nem mindig sikerül, de ha igazán megtetszik egy könyv és magával ránt a sztori, akkor sima ügy.

Szeretek olvasni, mert pont annyira menekülést vagy mentsvárat jelent, mint a sport, vagy bármely más hobbi, ami örömet okoz, ráadásul segít kitölteni azt az egyébként nem kevés időt, amit minden nap utazással töltök.  Szeretem, mert megnyugtat és jól esik szabadjára engedni a képzeletemet.

Meg persze néha ez is előfordul:

Abban a tekintetben szerencsésnek érzem magam, hogy a könyvek többségétől, nem nehéz elszakadnom. Ez valószínűleg azért van, mert többet olvasok egyszerre, így könnyebb átcsapni valami újba. 

Őszintén szólva kíváncsi vagyok arra, hogy ez másoknál hogyan működik. Hogy élik meg az olvasást?  Miért ragaszkodnak könyvekhez?  Miért olvasnak? Milyen érzés, amikor véget ér egy könyv?